27. Az első világháború és következményei Magyarországon

27. Az első világháború és következményei Magyarországon (Magyarország az első világháborúban, őszirózsás forradalom, a Tanácsköztársaság, trianoni béke)

Magyarország a világháborúban

A háború kirobbanása

A háborúba lépést Tisza István kezdetben ellenezte, azonban egyetértett azzal, hogy a szerb törekvésekkel szembe kell szállni, de az időpontot kedvezőtlennek találta. Tisza tartott Romániától, hiszen az egyre inkább távolodott el a hármas szövetségtől, hiszen nem építettek ki ellene védelmi rendszert. A másik potenciális szövetséges, Bulgária pedig a Balkán-háborúkban jelentősen meggyengült, így a szerbek ellen nem volt bevethető. Ezáltal fenn állt annak az esélye, hogy a Monarchia a szerb csapatok ellen sem tud védekezni orosz támadás esetén.

Tisza álláspontját erőteljesen képviselte, de végül engednie kellett a német vezetők nyomására, akik úgy ítélték meg, hogy a következő években az erőviszonyok számukra kedvezőtlenül alakulnának.

A lakosság Magyarországon (és szerte Európában) lelkesedéssel fogadta a háborút. A magyar pártok mindegyike támogatta a háborút.

A harctereken

Az 54 milliós Monarchia által mozgósított közel 9 millió katonából 3,8 millió magyar volt, ez több volt mint az ország részesedése a birodalom lakosságából. Közel 3 millió katona veszett el a háborúban, sérült meg, vagy hadifogollyá vált. A magyar katonákat mind a keleti, mind az olasz fronton bevetették. A világháború frontjai Przemysl, Gorlice, Doberdó, Isonzó és Piave.

1916 nyarán felkészületlenül érte a Monachiát a román támadás. Több mint 300 000-es romám haderő tört be Székelyföldre és Dél-Erdélybe, emiatt a magyar lakosság tömegesen menekült el otthonából. A Monarchia német segítséget kért és kapott az osztrák-magyar haderő mellé. A gyakorlott hadosztályok gyorsan kiverték a románokat Erdélyből, majd elfoglalták Bukarestet. Románia végül 1918-ban békéjében elismerte a fennálló állapotokat (bukaresti béke). Ennek azért volt jelentősége, mert az antanttal kötött titkos megállapodás különbéke esetén érvényét vesztette, így lemondtak a románok a nekik ígért területekről.

Az ország kimerülése

A háború előrehaladtával romlottak a körülmények, a harcok végéhez közeledve a jegyrendszer sem tudta biztosítani a lakosság ellátását. A felháborodást felhergelte az egyre nyilvánvalóbbá váló háborús vereség, amely értelmetlenné tette a hozott áldozatokat.

1916-tól az MSZDP és az 1914-ben alakult, polgári értelmiségieket tömörítő Országos Polgári Radikális Párt hangot adott a háborúellenes közvéleménynek. Hangosabbá vált a háborúellenes ellenzék a parlamentben.

Hagyományos függetlenségi politikáját Károlyi Mihály gróf a baloldal felé nyitott. 1916-ban megalapította a Függetlenégi és 48-as Pártot (Károlyi-párt). Támogatta a választójog kiterjesztését és a földkérdés megoldását. Felszólalt a háború ellen. A közvélemény szerint antantbarát volt. Egyre népszerűbbé vált. A magyar közvélemény zöme a jövő emberét látta benne, aki a vereség ellenére meg tudja menteni a történelmi Magyarországot.

A háborús vereség

1916 őszén megkoronázták IV. Károlyt (1916-18). Békekísérletei kudarcba fulladtak. Károly megvált Tisza Istvántól. 1918-ban a hátországok teherbíró képessége a végéhez közeledett.

Az uralkodó és köre kísérletet tett a belső bomlás megállítása érdekében. Kiáltványt bocsátott ki (1918. okt 16), amelyben Ausztriát (Magyarországot nem) föderatív alapon kívánta újjászervezni. A rendelkezés elősegítette a nemzetiségek elszakadását. A kiáltvány hatására nemzeti tanácsok születtek. A vezetés a tanácsokkal való együttműködést javasolta, így a tényleges hatalom az új hatalmi szervek kezébe került, a Monarchia pedig összeomlott.

Félő volt, hogy a tovább húzódó háború a hadsereg széteséséhez vezet. IV. Károly jóváhagyta, hogy a hadsereg az olasz fronton tárgyalásokba kezdjen. 1918 november 3-án Padovában sor került a kapitulációra, miután az antant csak a feltétel nélküli fegyverletételt fogadta el.

A forradalom és összeomlás

A nehéz helyzetbe került ország

Magyarország számára a kilátások kedvezőtlenek voltak. Az antant nemzetiségi törekvések mellé állt, s a nemzetiségek élén olyan politikusok álltak, akik maximálisan kiakarták használni a helyzet adta lehetőségeiket. Ezzel szemben a magyar elit jelentős részét azonosították a háborúval, így elvesztették a befolyásukat. A nemzetiségi vezetők egyre határozottabban tudták irányítani az eseményeket. Segítette őket, hogy anyaországaik a győztes antant szövetségesei voltak. Az újjászervezett szerb és román hadsereg készen állt az ország megszállására.

Az őszirózsás forradalom

1918 őszére Budapest éhezett, a városban egye több volt a katonaszökevény. Október 24-én Budapesten megalakult a Magyar Nemzeti Tanács a Károlyi-párt és az Országos Polgári Radikális Párt vezetése alatt a szociáldemokraták részvételével. A Nemzeti Tanács a belpolitikai problémák orvoslását a demokratikus jogok kiterjesztésében és a földosztásban látta. Úgy vélték, a történelmi Magyarország megmenthető, ha az antant által meghirdetett elveket, a nemzeti önrendelkezést és a demokráciát megvalósítják. Programjukban a demokratikus jogok, a földkérdés megoldása és a nemzetiségeknek tett jelentős engedmények szerepeltek.

1918. október 28 – Lánchidi csata: Pestről vonultak az uralkodóhoz, hogy Károlyi miniszterelnökké nevezését követeljék. Az uralkodó a tömegbe lőtt.

A pesti tömeg Károlyi miniszterelnöki kinevezését követelte IV. Károlytól. Mivel az uralkodó vonakodott ettől, az október 30-áról 31-ére virradó este frissen alakult Katonatanács utasítására a katonák elfoglalták Budapest kulcsfontosságú pontjait. A hatalom nem mert ellenállni, reggelre győzött az őszirózsás forradalom, ami onnan kapta nevét, hogy a katonák őszirózsát tűztek a császári címeres sapkarózsa helyett. Október 31-én reggel az uralkodó nevében József főherceg kinevezte Károlyit miniszterelnöknek, győzött az őszirózsás forradalom.

A Károlyi-kormány belpolitikája

A Károlyi kormány első intézkedései, a köztársaság kikiáltása (1918. november 16), a polgári jogok kiterjesztése tovább növelte népszerűségét. Az országot Magyar Népköztársaságnak nevezték, utalva a demokratikus változásokra. Bevezették az általános, nőkre is kiterjedő választójogot, de választásokra nem került sor.

A helyzet normalizálása azonban más problémáktól függött. Égető volt az ellátás javítása. Nem sikerült eredményt elérni, a háborús rendszabályok (jegyrendszer, központi elosztás) megszüntetése tovább rontotta a helyzetet az élelmezés és fűtőanyag terén.

A polgári rendszer megszilárdításában szerepet játszhatott volna a földkérdés megoldása. Károlyi megkésve kiadott földosztásról szóló törvényének azonban nem tudtak érvényt szerezni; a törvény 500 holdon felüli nagybirtokokból és a (200+ hold egyházi birtokokból) adott volna családi birtokokat a parasztoknak. A földosztást azonban csak Károlyi és a polgári radikálisok támogatták igazán. Károlyi Kápolnán felosztotta birtokait, de egyéni példamutatása kevésnek bizonyult. Ezzel utat nyitottak a kommunisták előtt.

Külpolitikai kudarc

Az új kormány megörökölte a háborús vereséget. Károlyi és a magyar kormány a megoldást az antant elvárásainak megfelelő politikában és a nemzetiségeknek nyújtandó széles körű autonómia biztosításában látta.

Károlyi úgy vélte, az ország akkor számíthat a győztesek részéről kedvezőbb elbánásra, ha pacifista és radikálisan baloldali politikát folytat. Az antant nem a széles demokráciát, hanem az erős, bolsevizmust feltartóztatni képes államokat részesítette előnyben. Károlyi nem ismerte fel, hogy a béketárgyalásokra a nemzetiségek kész helyzetet akartak teremteni.

A padovai fegyverszünet külön nem tért ki Magyarországra, ezért Károlyi Belgrdába utazott (nov 7), hogy tárgyaljon a feltételek pontosításáról az antant erők főparancsnokával (Franchet d’Esperey). A tárgyaláson kiderült, hogy Károlyi és a kialakulóban lévő magyar polgári demokrácia nem számíthat támogatásra.

A Belgrádban aláírt fegyverszünet (1918 nov 13 – belgrádi katonai egyezmény) értelmében az országot a Maros vonaláig megszállták az antanterők (franciák, szerbek, románok). A megegyezés csalódást váltott ki a magyar közvéleményből. Károlyi azonban nem változtatott politikáján. Annak ellenére sem, hogy egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a szerbek, románok, majd a csehek is az antant jóváhagyásával, hódító szándékkal vonultak be magyarországi területekre. Károlyi Mihály számára a belpolitikai változások fontosabbak voltak. A magyar hadsereg újjászervezésére, megerősítésére nem tettek hatékony lépéseket. Károlyi azonban óvakodott a katonai konfliktustól, mert nem akart szembekerülni az antanttal.

Az antant nem értékelte Károlyi demokratikus politikáját, újabb és újabb területek elszakítását hagyta jóvá, ahonnan tízezrével érkeztek a kifosztott, sokszor megalázott menekültek és ahol egyre több atrocitás történt. Károlyi megkésve és nem következetesen elfogadta az ellenállás gondolatát, a védelem megszervezésének szükségességét. De már késő volt, hiszen nem állt rendelkezésre katonai erő.

A külpolitikai kudarcok aláástak a Károlyi és az általa képviselt polgári demokratikus berendezkedés tekintélyét az országban.

A kommunista diktatúra és felszámolása

A KMP megalakulása

Az Oroszországból hazatérő hadifoglyokkal együtt érkező bolsevik csoport baloldali szociáldemokratákkal és néhány értelmiségivel karöltve, a megszülető szabadságjogokkal élve létrehozta a Kommunisták Magyarországi Pártját (KMP, 1918 nov 24). A Kun Béla vezette kommunisták a világforradalom katonáinak tekintették magukat, közvetlen céljuk a proletárforradalom kirobbantása és a proletárdiktatúra bevezetése.

A kommunista propaganda a hatalom megragadását szolgálta és a hibák bírálatára épült. A szovjet típusú rendszert állították be a gondok végső megoldásaként.

1919 januárjában Károlyi Mihályt a Nemzeti Tanács Ideiglenes köztársasági elnökké választotta, a miniszterelnöki tisztséget pedig egy polgári radikális politikus, Berinkey Dénes vette át. A KMP és a politikáját követő csoportok egyre erőszakosabban léptek fel. 1919. február 20-án szétverték a Népszava szerkesztőségét és az összetüzésnek halálos áldozatai is voltak. A kormány ekkor kemény fellépést rendelt el. Bezárták a párt irodáit, betiltották a Vörös újságot.

A kommunista hatalomátvétel

1919 márciusában az antant egy jegyzékben újabb területek átadását követelte a kormányzattól, hogy ott semleges zónát alakítsanak ki a román és magyar erők között (Vix-jegyzék).

E követelést, amely már Debrecent is kivette a magyar ellenőrzés alól, a kormány nem akarta teljesíteni, így lemondott. Károlyi úgy vélte, hogy a radikalizálódó viszonyok között a kormányzást csak a szociáldemokraták vállalhatják eredménnyel, mert ők rendelkeznek kellő tömegtámogatottsággal. Így tisztán szociáldemokrata kormányt nevezett ki. A szociáldemokraták azonban nem merték egyedül vállalni a kormányzást, s ezért Károlyi tudta nélkül kiegyeztek a KMP vezetőivel. A két párt kommunista programmal egyesült (Magyarországi Szocialista Párt), s így az új kormány hatalomra kerülése (1919 március 21) a proletárdiktatúra bevezetését jelentette. Károlyi a helyzetet tudomásul véve visszavonult.

Tanácsköztársaság Magyarországon

A tanácsköztársaság a szovjet-orosz mintát követte. A végrehajtó hatalmat a népbiztosokból álló Forradalmi Kormányzótanács gyakorolta. A tényleges hatalom Kun Béla kezében érvényesült. Helyi szinten az önkormányzatok szerepét a tanácsok és a direktóriumok vették át, melyeket a központi hatalomnak alárendelték. A karhatalmi feladatokat a Vörös Őrség látta el.

A forradalmi Kormányzótanács államosította az ipart, a kereskedelmet és a földeket. A parasztok nem kaptak földet. A korábbi nagybirtokokat szövetkezetekké alakították át és ez a parasztságot elidegenítette az új rendszertől. Az életkörülmények nem javultak a korszakban, ezért a munkások kezdeti lelkesedése is alábbhagyott.

A proletárdiktatúrával szemben parasztlázadások, sztrájkok robbantak ki (Dunapataj, Csorna, Kapuvár, Kalocsa). Fegyveres ellenállásra is sor került (BP-n a ludovikások, és a dunai flotta matrózai keltek fel), melyet a Vörös Őrség és a Lenin-fiúk karhatalmi egysége néhol véres terrort alkalmazva levert. A vörösterror fő támogatója Szamuely Tibor volt.

Ellenállás és meghátrálás

Az antantjegyzék visszautasítása jelentős támogatottságot jelentett a kommunista rezsim számára. Így a románok előretörtek a Tiszáig, a csehek pedig már elfoglalták Miskolcot, azzal az egyértelmű szándékkal, hogy kész helyzetet teremtve területszerzéseiket végleges határként ismertessék el. A Forradalmi Kormányzótanács megkezdte a Vörös Hadsereg felállítását, rövidesen százezer főt meghaladó sereget hoztak létre. A régi tisztikar jelentős része kész volt az ország védelmében harcolni. Megszilárdították a fegyelmet a tapasztalt tisztikar segítségével. A megerősített Vörös Hadsereg Stromfeld Aurél és a szociáldemokratákból lett kommunista Landler Jenő vezetésével visszafoglalta a csehektől a Felvidék keleti és középső részét. Eperjesen kikiáltotta a Forradalmi Kormányzótanács a Szlovák Tanácsköztársaságot.

Magyarországra küldték Smuts tábornokot, aki a Vix-jegyzéknél kedvezőbb feltételeket kínált, de ezeket Kun Béla nem fogadta.

A párizsi békekonferencia felvette Magyarországgal a kapcsolatot. A konferencia elnöke, Clemenceau táviratban (1919 jún 13) kilátásba helyezte, hogy a Felvidékért cserébe a román hadsereg kiüríti a Tiszántúlt, mely a Tanácsköztársaság közvetett elismerését jelentette. A vezetők elfogadták a javaslatot, hogy időt nyerjenek világforradalom győzelméig.

A döntés elfogadhatatlan volt. A magyar csapatok demoralizálódtak, a tisztikar csalódott, a katonák elhagyták a zászlókat. A románok nem vonultak ki a Tiszántúlról.

A kormányzótanács a hadsereg maradványaival támadást indított a Tiszánál, de az gyorsan összeomlott. A románok átlépték a Tisza vonalát és Budapest felé nyomultak. A Forradalmi Kormányzótanács lemondott (1919. aug 1), s a kommunista vezetők Bécsbe menekültek.

Átmeneti kormányok időszaka

A Vörös Hadsereg vereségét követően a románok bevonultak Budapestre, megszállták a Dunántúl északi részét. Szociáldemokrata kormány alakult, de csak hat napig működött. Ezután román támogatottsággal alakított kormányt Friedrich István.

A szerveződő ellenforradalom

Két helyen is megkezdte szervezkedését a háború előtti vezető réteg.  Bécsben gr. Teleki Pál és gr Bethlen István létrehozta az Antibolsevista Comité-t (ABC).

Szegeden Károlyi Gyula vezetésével az Ellenforradalmi Kormány a proletárdiktatúrával és a Károlyihoz kötődő polgári demokrácia híveivel szemben álló középosztálybeliekből és a tisztekből fegyveres erőt is szervezett, a Nemzeti Hadsereg. A hadsereg vezetője Horthy Miklós lett.

A szegedi kormánynak nem volt tényleges hatalma. Tiszti csapatok szerveződtek, amelyek terrorban tartották a lakosságot. A tanácsállam mellett szerepet vállaló embereket nyilvánosan megkínozták. Horthy függetlenítette magát a szegedi kormánytól, székhelyét a Dunántúlra helyezte át.

A trianoni béke

A helyzet megszilárdítása

Az antant 1919 őszén teljhatalmú megbízottat küldött Budapestre. Clerk angol diplomata célja a törvényes rendet mind a tiszti különítményekkel, mind szélsőballal szemben biztosító kormány létrehozása volt, mellyel az antant aláírhatja a békét. Tárgyal Horthyval s a jelentős pártok vezetőivel. A szociáldemokraták ugyan jól szervezett párttal rendelkeztek, azonban részvételük a proletárdiktatúrában megnehezítette a helyzetet.

A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja (KNEP) Bethlen István vezetésével, a kisgazdapárt élén Nagyatádi Szabó István állt.

Horthy bevonult a fővárosba, új kormány alakult (Huszár-kormány). Általános választójoggal parlamenti választásokat rendeztek (1920 január), melyeket a kisgazdák nyertek.

Az államforma kérdésében a királyság mellett foglalt állást minden jelentős politikai erő. Kormáyzói méltóságot vezettek be.

Az országgyűlés megválasztotta Horthy Miklóst kormányzóvá (1920 márc 1). A kormányzó jogköre biztosította az országgyűlés függetlenségét és hatalmi súlyát. Helyreállt a parlamentarizmus. Az októbristák nem jutottak jelentős szerephez. A kormányzó nem a győztes kisgazdapártból nevezett ki miniszterelnököt. 1920 június 4-én aláírták a trianoni békét.

A békeszerződés aláírása

A magyar békedelegáció már 1920 elején kiutazott Párizsba. A küldöttség vezetője Apponyi Albert volt, tagja volt Teleki Pál is, aki elkészítette a „vörös térképet”, amelye vörösen jelölte a magyarlakta területeket, különlegessége pedig az volt, hogy a lakatlan területeket is kiemelte. A delegáció célja az volt, hogy gazdasági, történelmi, etnikai, geográfiai érvekkel bebizonyítsa a történelmi Magyarország egységét.

Azonban a békekonferencián csak közölték a feltételeket. Kilátásba helyezték a vitás területeknél a népszavazás lehetőségét, de csak az Ausztriának ítélt Sopronban került sor erre, amely megkapta a leghűségesebb város címet.

1920. június 4-én a versailles-i Nagy Trianon palotában aláírták a békediktátumot.

Területi és etnikai változások

A békekötéssel a zömében nemzetiségek lakta területeket az utódállamokhoz csatolták. A magyarság harmada idegen fennhatóság alá került. Négyszázezret is meghaladta a szülőföldjüket elhagyni kényszerülők száma. Magyarország ellenben nemzetállammá vált, hiszen lakóinak 88%-a magyar volt.

A térség országai között a szembenállás nem csökkent, hanem fokozódott. Csehszlovákia a felvidéki területeket, Románia megkapta Erdélyt és a Bánát keleti részét, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megkapta Horvát-Szlavónországot, Fiume-vel együtt, a Bánát nyugati felét, a Bácskát, a Drávaközt, a Muraközt, és a Muravidéket.

Katonai előírások

A trianoni béke alkalmatlanná kívánta tenni az országot a visszavágásra. Ennek érdekében tiltották az általános hadkötelezettséget, maximálták a toborzott hadsereg létszámát (35 000 fő) és megtiltották a modern fegyvernemek tartását.

A határok kijelölésénél is figyelembe vették, hogy az utódállamok határai jobban védhetőek legyenek Magyarország felől. Felszedették Salgótarján felé vezető vasúti fővonalon a dupla sínpár egyikét, hogy nehezítsék a felvonulást a határra.

Magyarország haderejét az egyes utódállamok hadseregei külön-külön is többszörösen felülmúlták.