20. Hatalommegosztás a középkorban (középkori város, rendiség)

A gazdaság hanyatlása és fellendülése Nyugat-Európában

A kézműipar és a városok

A mezőgazdaság fejlődése életre hívta az árutermelést és a pénzgazdálkodást. Ez ösztönzést adott az iparnak is. A XI. században valóságos technikai forradalom bontakozott ki, elterjedtek a vizimalmok, szélmalmok és a szövőszékek.

Az ókori városok elpusztultak a népvándorlás következtében. Sokan telepedtek le a királyi és egyházi központok körül, de ezek a települések nem rendelkeztek önállósággal.

A kereskedők telepeihez csatlakoztak az árutermelés következtében szaporodó kézművesek. Új közösségeket, kommunákat hoztak létre, melyek a földbirtokossal szemben pénzzel, ha kellett kiharcolták önállóságukat.

A városi önkormányzat kivívása lényegében olyan kiváltságok megszerzését jelentette, amelyek függetlenítik a városlakókat a feudális rendszer kötöttségeiből. A város jogilag elkülönült a környezetétől, a polgárok szabadon választhatták bíráikat, vagyis joghatóságot hozhattak létre. Egy összegben rótták le adójukat a földesuruknak és a királynak. Maguk választhatták plébánosukat. Ezek a városok rövidesen csak az uralkodótól függtek. A városi polgár köztes helyet foglalt el a középkor társadalmában, se nem jobbágy, se nem nemes nem volt. A város élén bíró vagy polgármester állt, akit a városi tanács választott. Kezdetben a tanácsban csak a leggazdagabb réteg (kereskedők) képviseltették magukat. Az iparos mesterek a XIII. századra kivívták beleszólásukat a város irányításába. A városlakók többségét a szegények alkották (plebs). Alkalmi munkából éltek.

A városokat védelmi célból fallal vették körül, emeletes házakat építettek, keskeny sikátoros utcákkal. Nem alkalmaztak csatornázást. Járványok tizedelték a lakosságot a rossz higiéniai körülmények miatt.

XI. századtól gyorsan nőtt a városok száma Nyugat-Európában és Itáliában. A XIII. századtól már Közép-Európában is megjelentek a városok. Az átlagos lakosságszám 4-5000 közé esett.A távolsági kereskedelembe bekapcsolódó, árumegállító joggal rendelkező városok 10-15 000 embernek adtak otthont.

A céhek

A kézművesek szakmánként érdekvédelmi szervezetet, céheket hoztak létre. Teljes jogú tagjai az önálló műhellyel rendelkező mesterek voltak. Különböző módszerekkel korlátozták a termelést, hogy a szűk piacon minden mester megélhessen. Minőségi előírásokkal biztosították termékeik magas színvonalát.

Kezdetben hosszú évekig kellett inasként szolgálni egy mester mellett, aztán legényként dolgozni a mester műhelyében. Idegen városok mestereinek tudását is elkellett sajátítani. A mestervizsgát „remekmunka” elkészítéséhez kötötték.

Korlátozni kellett a megtermelhető áru mennyiségét. A céhen belüli verseny kiküszöbölésére szabályozták a munkaidőt, munkafolyamatot, és az árakat. A céhen kívüli iparűzőket (kontár) üldözték.

A céhek vállalták egy-egy városfalszakasz őrzését, és a rendfenntartást a városban, támogatták a városi egyházat.

Kereskedelem

A távolsági kereskedelem a kora középkorban is fennmaradt. Földközi-tenger arabés bizánci területeiről luxuscikkeket hoztak be a vezető rétegnek. Keletre rabszolgákat vittek, akiket a szláv területekről hurcoltak be.

A virágzó középkor idején is a távolsági kereskedelem a legfontosabb. Továbbra is vízen szállították az árut, hiszen a szárazföldi közlekedés kezdetleges és veszélyes volt. A kereskedelmi útvonalak kialakulásához jelentős mértékben hozzájárultak a zarándokútvonalak, melyeknek szállás- és vásárhelyei biztonságot és egyben piacot biztosítottak.

A XI-XIII. században a levantei kereskedelem volt a legnagyobb mértékű. Ezt az útvonalat a keresztes hadjáratok során Velence és Genova uralták. A fűszerek és luxuscikkek mellett megjelentek iparcikkek is kisebb mértékben.

Jelentős kereskedelmi útvonal jött létre a Balti-tenger térségében, a Hanza. Nyersanyagokat és élelmiszert vittek nyugatra, ezek ellenértékeként É-Németország és Flandria városaiból iparcikkeket (posztó, fegyverek, szerszámok) szállítottak.

A két tengeri útvonalat szárazföldi kereskedelem kötötte össze. Champagne vásárain cseréltek gazdát az árucikkek. Később a délnémet városok piacai is megélénkültek.

A rendiség kialakulása, változások Nyugat-Európában

Az angol rendiség kialakulása

Normandia hercege, I. Hódító Vilmos átkelt Britanniába. 1066-ban legyőzte Hastingsnél az angolszász uralkodót, majd hűbéri államot alapított.

Minden fegyveres közvetlenül a királytól kapta birtokait, s neki tartozott hűséggel, így nem alakult ki Angliában a nyugati típusú hűbéri lánc. A vazallusok kötelességeit az uralkodó pontosan előírta. Angliában erős királyi hatalom jött létre.

Az angol uralkodók, mint Anjou grófjai, a francia király hűbéresei lettek, így belesodródtak a franciaországi harcokba. A harcok során Földnélküli János (1199-1216) elveszítette franciaországi birtokait. A főnemesség 1215-ben a Magna Charta Libertatumot (Nagy Szabadságlevél) kiadására kényszerítette az uralkodót. A Magna Charta a lordok számára beleszólást biztosított a hatalomba, felruházta őket az ellenállás jogával. Ezután a király nem vethetett ki adót a királyi tanács beleegyezése nélkül, nem foghatta el a nemeseket bírói ítélet nélkül.

Amikor a király adót vetett ki (1264), a főnemesség fellázadt és közösen fellépett az uralkodóval szemben. Összehívták a parlamentet, valamennyi főnemes, valamint a lovagok és a polgárok választott képviselői meghívót kaptak. Mindazok képviseltették magukat, akik valamilyen kiváltsággal rendelkeztek.

Megerősödött a királyi hatalom korlátozásának gondolata. Az ország ügyei valamennyi országlakosra tartoztak. Országlakoson a kiváltsággal rendelkezőket értették. Rendeknek nevezzük az érdekeiket érvényesíteni képes, azonos jogú, azonos érdekű társadalmi csoportokat. Angliában a papság, a főnemesség (lordok), a lovagok (nemesség) és a polgárság alkották a rendeket.

I. Edwardnak Wales és Skócia meghódítójának pénzre volt szüksége háborúihoz, ezért összehívta a parlamentet (1295). Ettől kezdve az uralkodó a rendekkel irányította Angliát: kialakult a rendi dualizmus.

Francia rendiség kialakulása

A Capeting-dinasztia szervezte újjá a frank területeken a királyi hatalmat. IV. Szép Fülöp (1285-1314) posztóipara révén gazdag Flandriát is megakarta hódítani. 1302-ben azonban a flandriai városok zsoldosai legyőzték Fülöp lovagjait.

Az uralkodó jövedelmei növelése érdekében megadóztatta a francia egyházat. Emiatt szembekerült a pápasággal. Szorult helyzetében a király összehívta a rendi gyűlést, Angliától eltérően itt a papság külön rendet alkotott a nemesség és a polgárság mellett.

A rendi kormányzás a királyi hatalom megerősödését eredményezte, Franciaország Európa nagyhatalmai közé emelkedett.

A rendi dualizmus felépítése

A rendi kormányzás lényege a hatalom megosztása a király és a rendek között, azaz a rendi dualizmus. Legfőbb szerve az országgyűlés. A rendi gyűlésre a király hívta meg a rendeket, és a gyűlés a királlyal együtt hozta a fontosabb törvényeket. A rendek legfőbb joga az adómegajánlás volt, mellyel erősen korlátozhatták az uralkodó mozgásszabadságát.

Egy- és kétkamarás rendi gyűlések alakultak aszerint, hogy a rendek együttesen vagy külön tanácskoztak és szavaztak. Az angol parlament kétkamarás rendszerben működött: a lordok házába születésük vagy tisztségük alapján személyesen jelenhettek meg a főpapok és főnemesek, az alsóházba a lovagok és a jómódú polgárok képviselői választással kerültek.

A francia rendi gyűlés egykamarás volt: a három rend, a papság, a nemesség és a polgárság külön ülésezett, de együttesen szavazott.

A végrehajtó hatalom (külügyek, hadsereg, pénzügyek irányítása) ún. felségjogot képezett, tehát a király irányítása alatt álltak. A korszakban csak felső szinten intézték ezeket az ügyeket királyi alkalmazásban álló hivatalnokok. A középszintű közigazgatás a rendi irányítás alatt álló önkormányzatok kezében volt, ami még nagyobb súlyt adott a rendi országgyűlésnek.

A rendek jogilag korlátozták az uralkodót, akinek azonban lehetősége nyílott arra, hogy a lovagokra és polgárokra támaszkodva visszaszorítsa a főnemesség és az egyház hatalmát.

Gazdasági válság és fellendülés

A XIV. században Európában átmeneti hanyatlás következett be. Éhínségek pusztítottak, a legyengült embereket pedig egyre könnyebben ragadta el a pestisjárvány, melyet 1347-ben genovai hajósok hurcoltak be Keletről Európába és pusztítása csak 1450-ben szűnt meg.

A pestis és gazdasági válság elsősorban Dél- és Nyugat-Európát sújtotta, míg Közép- és Kelet-Európában kisebb veszteséget okozott. Európa népessége a XIV. században 75-80 millióról 55-60 millióra csökkent, melyet súlyosbítottak a háborúk.

Nyugat-Európa a XV. század folyamán újból gyors fejlődésnek indult, a fellendülés központjává a távolsági kereskedelmi utak találkozásánál fekvő Flandria vált. A korszakban az Atlanti-óceánon keresztül tengeri összeköttetés jött létre a Hanza és a levantei kereskedelem között. Az óceáni hajózás új, hosszabb utak megtételét lehetővé tevő, nagyvitorlafelületű hátsóormányos hajó (karavella) kifejlesztését eredményezte.

A kereskedelem fejlődése segítette a banki tevékenység kibontakozását. A puskapor a korszakban forradalmasította a hadviselést, előkészítette annak átalakulását.

A széttagolt Itália

A középkorban állandósult Itália széttagoltsága, a déli Nápolyi Királyság lassan elmaradt Észak-Itáliától. A Pápai Állam érintetlenül maradt a korszakban, azonban tekintélye már nem volt a régi.

Észak sok kis államokra tagolódott, melyek egymás ellen vívtak szakadatlan háborúkat. A városokon belül is érdekcsoportok kerültek egymással szemben (patrícius-plebejus). Ez oda vezetett, hogy a városok élén zsarnokok éltek: hol zsoldosvezérek, hol egy jelentős kereskedő család tagjai. E városok gazdasága jelentősen fejlődött: céhek alakultak, virágzott a textilipar (Lombardia), nagy haszonnal járt a banki tevékenység is.

Velence és Genova

A levantai kereskedelemben a legnagyobb jelentőségre tettek szert, azonban egymással is harcoltak. Bizáncot kiszorítva egymás között felosztották a kereskedelmet. Gyarmatbirodalmat hoztak létre hatalmuk biztosítása érdekében. Eegykor görög városokat és szigeteket szereztek meg, melyek támaszpontul szolgáltak kereskedelmi flottájuk számára (pl. Kréta, Ciprus).